Erőállatok

Erőállatok

Figyelek befelé, ellazulok.

Az erőállat, aki a legelső lépéseimtől fogva velem van, máris megjelenik. Óvón ölel át. Jól esik most ez anyai, gondoskodó minősége.

Átengedem magam az érzésnek.

Kislány koromban találom magam.

Ez a kislány ott kuporodik az anyja ölében, és a bal hüvelykujját szopja. Rémülten bújik meg, és védelmet vár az anyjától.

De az anya átengedi az orvosoknak és újabb szenvedések, kínok várnak a kislányra. A gyerek, és minden porcikája tiltakozik az újabb fájdalmaktól, az újabb beavatkozástól. Úgy érzi, nem bírja tovább. Elég volt a földi életből, ha ekkora szenvedésekkel, fájdalmakkal jár az élet.

Az altatás során feladja. A lelke egy része, gyorsan elsuhan, valahol messze jár a csillagok között az univerzumban. De hiába állt le a gyermeki szív, hiába adta fel az életét, az orvosok mégis visszahozzák az életbe.

De valami megváltozott.

Megtört.

Kevesebb lett.

Elvitte a lélek egy részét a szenvedés.

Furcsa dolog történik, hirtelen.

Két életszakaszomban vagyok egyszerre, párhuzamosan. A gyermeki lény, a 3-4 éves kislány aki megbújik az erőállat gondoskodó ölén és a felnőtt én, aki most vagyok.

Kissé meglepődök a helyzeten, mégis tudom mi a dolgom.

Szólítom a kicsilányt, ahogy annak idején becézték:

-Babuci, Babucika!

Rám néz a gyerek, fátyolos tekintetével és még inkább odabújik az erőállathoz. Leguggolok és közel tipegek hozzájuk.

Erőállatom buzdít, hogy csak bátran… kinyújtom jobb kezem és simogatni kezdem a gyermek arcát. Mondom neki, hogy hiányzott. Jó újra látni.

Vadul szopja a hüvelykujját és belebújik az arcával az öklébe.

A szeme sarkából azért figyel.

Szép göndör haja van, olyan ez a gyermek, mint egy angyal. Nagyon jó érzés simogatni, érezni.

Egész közel totyogok az erőállathoz és mellé ülök.

Erőállatom segít nekem, mert az óvón ölelő mellső mancsait kitárja, így már ketten kuporodunk, egymás mellett a biztonságos ölelésben. Ez még jobb érzéssel tölt el, és a kislánynak sincs ellenére.

Egészen együtt vagyunk mi hárman.

Az erőállat, Babuci és én.

Bal karommal átölelem a gyermeket és kérem, jöjjön vissza hozzám.

Természetesen nem akar.

Mondja is, hogy ez a világ nem tetszik neki. Sok itt a szenvedés, a fájdalom, alig kap szeretetet. A test pedig szűkös kereteket szab számára.

Elmondom neki, hogy hány éves vagyok, hogy vannak már gyermekeim is, és hogy sok minden megváltozott ahhoz képest, ami akkoriban volt, mikor ő elment tőlem.

Kértem nézzen a szemembe.

Találkozott a tekintetünk és ez valami olyan csoda volt, amit leírni nagyon nehéz. Egy földön túli együvé tartozás, egy szerelmes érzéshez leginkább hasonlítható dolog történt. És ekkor Babuci átölelte a nyakam.

Sírtunk, zokogtunk, de most örömünkben. Az erőállat pedig összegömbölyödött, így adott nekünk védelmet. Olyan volt, mint a biztonságos anyaméhben.

Megkérdeztem a kislányt, hogy visszatér-e hozzám.

Eljössz velem? Beköltözöl újra a szívembe, a testembe? Része leszel újra a lelkemnek?

Bólogatott a gyermek és két karjával fonta át a nyakam.

Én pedig szorosan öleltem, egészen addig, míg a szívünk egyé nem vált.

A gyermeki lélek visszatért otthonába.

Ez a lélekvisszatérítés.

Megkérdeztem az erőállatomat, (totemállat) mi az, ami most a gyermeki lényemnek a legfontosabb lenne.

Azt mondta, az, hogy ha a testemre kiemelten figyelnék, mi az ami jó neki, mi az amit szeretne, ha tehetem simogassam meg a lábaim. Kapjon minél több szeretetet, gyengédséget a test.

Megköszöntem az erőállatomnak a segítséget, elköszöntem tőle és vissza tértem a belsőutazásról a „való” világba.

Fizikai fájdalmam van a szívemben. Fáj, és zakatol. Nyomásszerű érzés ez, mint amikor nagy lelki teherrel küzd az ember. Súly nehezedik a lelkemre, a szívemre.

Tudom ez most természetes állapot, és jót jelent.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Message *
Name*
Email *