Elengedés

Elengedés

Február 15.-n indult a „kálvária” egy Uniós pályázat kapcsán. Megismerhettem a feltételeket, a szabályokat.

A szabály egy bizonyos pontjával nem értettem egyet, így szándékomban volt, hogy elállok a pályázat megírásától és beadásától.

De engedélyt kaptam a szabály figyelmen kívül hagyására, helyette egy másik feltétel/szabály lépett érvénybe.

Összegyűjtöttem a szükséges okmányokat, ami leginkább az agyi idegkapcsolatok tűrőképességét tesztelte nálam és látószögemből logikátlan, felesleges munkát adó  minden résztvevő számára körök voltak.

De a protokol az protokol, – főleg ha Uniós.

Rendre kipipálásra került minden kérés, óhaj és sóhaj.

A kép illusztráció, már ami az 1.1.1 illeti.

Végül a tervemet szakértő kritikus szemmel értékeltettem, olyan emberrel, aki elég jól ismeri az elvárásokat,a csekklistát, és rutinosan igazodik el a pályázatok kritériumai között,  – mind könyvelési, mint egyéb paramétereket erősen figyelembe véve – persze, mindezt beadás előtt. Kitűnőre értékelte a pályázatom, szőröstül, bőröstül.

A közbenjáró szerv véleménye alapján azonban, pótolni kellett pár adatot, illetve részleteiben bővíteni kellett a marketinges rész leírását.

Így sikerült a pályázatot április 5.-n eljuttatni a fő pályázat elbíráló szerv felé.

Általánosságban 3 hét alatt érkeztek meg a véleményezések, – támogatja e a továbbiakban az Unió, vagy nem a pályázót.

Május 22.-n kaptam az értesítést, hogy foglaljam a költségvetés tervezetét excel táblázatba, hogy jobban áttekinthető és egyértelmű lehessen a projekt munkatársak számára is.

Már röhögnöm kellett az egész történeten, de a kérésnek eleget tettem, és visszaküldtem a közben járó irodának a javított pályázatot.

Eltelt újabb egy hét amikor közölték velem, hogy tévesen számoltam és a “terápia” szavakat cseréljem ki az üzleti tervben.

A gyógyszerem ekkor visszavonhatatlanul elgurult.

Írtam egy hivatalos levelet a pályázatokkal foglalkozó iroda számára:

„… hálásan köszönöm a lehetőséget, az eddigi közös munkát.

Az Önök szempontjából sajnos, nem az az ember vagyok aki képes birka türelemmel a pályázatot tovább vinni és kitartóan javítgatni egy vesszőt, egy szót, keresni rá valami más alternatívát.

Nem teszek bele több energiát, se időt, se fáradtságot, se utazást.

Egy betüt se javítok, de egy számot se.

Február közepén jártam Önöknél először.

Március közepe óta bérlem az üzlethelységet, mondván magamnak: “mindjárt rendben a pályázat”.

Április 5.-n beadtuk a nemtudomhanyadszorra javított pályázatot.

Május 22.-n újabb korrekcióra volt igény. Ügye Ön is látja, hogy a beadás és a reakció közt hány hét telt el?

Ráadásul olyan korrekciókról van szó,  amikről se közel, se távol sehol se ír a pályázati szabályzat, – legalább is, ami eddig a rendelkezésemre állt, elolvasásra.

A héten június hónapot fogunk írni.

És a hónapok fordulásával, a türelmem elfogyott. Végleg és visszavonhatatlanul.

Ha jó úgy, ahogy eredetileg beküldtük április 5.-n a pályázatot, akkor jó, ha nem fogadják el akkor nem fogadják el.

Ennyi, – és ezen végleges pont van a részemről.”

 

Másnap kaptam egy telefonhívást 12,30 órakor a levelemre reagálva, miben javasolták, hogy legalább ezt meg azt had javítsanak ki a tervemen. Közöltem velük, hogy szó sem lehet róla, és az iroda munkatársai számoltak tévesen, nem pedig én, a pályázat vagy megfelel így ebben a formában vagy nem.

Ezt követő napon, 9,30 órakor (nem telt el 24 óra a két telefonhívás között!!!) felhívtak újra telefonon, hogy a pályázatom nyert.

 

Mi van??? Allig hittem a fülemnek…

Szóval nálam ez a bazdmeg kategóriája!

És valahogy nem tudtam örülni a sikernek a közléskor… inkább kiakadtam.

Felháborított, az eljárás, a rendszer.

 

Még időre van szükségem, hogy felfogjam mi is történt, és mi van most.

Egyáltalán van-e valami?

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Message *
Name*
Email *