A segítségnyújtásról

A segítségnyújtásról

Az első ayahuasca szertartáson, volt egy megélésem, ami mostanság visszakúszott emlékképként, amolyan back flashként.

Featured in the book ‘The Ayahuasca Visions of Pablo Amaringo’ by Howard G Charing & Peter Cloudsley

A tipiben (indián sátor) megéltem, hogy az anyaméhben vagyok és megszületni készülök. Aki már látott tipit, akár western filmekből, az tudja, hogy annak az ajtaja bizony eléggé szűkös.
Ez az ajtó számomra, akkor ott a szülőcsatornát jelentette. Az ajtó elé másztam, és helyezkedtem. Pont mikor megszülettem, – farral. Átírni készültem a születés programot, szóval megfordultam és fejjel előre igyekeztem kimászni. Éreztem sikerülni fog. Ezért vettem egy nagy levegőt és bátorságot, hogy bizony én az életbe belelépek, nem csúszok, mászok, többé, felállok és lépek. És felálltam. A segítő, aki egészen eddig a pillanatig figyelte minden mozdulatom, igen igyekvőn, jó szándékkal segíteni szeretett volna, ezért a karom alá nyúlt, hogy megtámasszon, és én leráztam magamról, elutasítottam. Egyedül léptem ki a tipi ajtaján.

A szertartás végén a megosztókörben a segítő elmondta, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy visszautasítottam a segítségnyújtási szándékát, és hogy megkéne tanulnom elfogadni a segítséget.

És én ezt akkor is másként éltem meg, és most is. Eltudom fogadni a segítséget és tudok kérni is, ha arra valóban szükségem van.

A megélésem és az eddigi életeim számlájának alapján, számomra kifejezetten fontos, hogy egyedül tehessek meg BIZONYOS DOLGOKAT, segítség kérés és fogadás nélkül. Ezt a segítő nem tudhatta.

És máris bekapcsol bennem a kérdéskör:

Amikor önzetlenül, jó szándékkal, segíteni akarsz a másiknak, – úgy, hogy az nem kérte a segítségedet – Te valóban tudod, hogy neki mire van szüksége?

Biztos vagy abban, hogy KELL neki a segítséged?

Nekem baromira jól esik, amikor azt látom, érzem, hogy megbízik bennem a párom és nem gyömöszöli a kezét az orrom alá, hogy kapaszkodjak belé amikor megindulunk egy lépcsőn felfelé. De tudom, hogy ha a kezéért nyúlna a kezem, szavak nélkül, erős támaszra lelnék és gond nélkül feljutnák a segítségével a lépcsőn. Mint ahogy ez már számtalanszor előfordult.

És itt elhangzott ismét egy kulcsfontosságú szó, a bizalom. Ő megbízik bennem, tudja, hogy ha szükségem van rá, akkor úgy is kérni fogok, és azt is tudja, hogy minden egyéb esetben, (figyelj!) KÉPES VAGYOK megoldani a helyzetet önállóan. Én megbízom benne, mert tudom, hogy bármikor kérhetek tőle segítséget és kapok is.

Te miért akarsz, kéretlenül segítséget nyújtani?

Azért, mert nem bízol meg a másikban és ez által magadban sem?

Vagy azért, hogy begyűjtsd az elismerést, hogy milyen önzetlen, figyelmes, kedves, szeretettel, (a nagy kedvencem) fénnyel teli, nélkülözhetetlen – és még sorolhatnám a jelzőket – vagy?

“Vagy azért, mert annyi helyzeten verekedted át magad segítség nélkül, elesetten, hogy ettől az érzéstől akarsz megkímélni mindenkit?” (Varga Mária)

Szóval nem biztos, hogy a segítség nyújtás valóban segítség. Az a másik számára meglehet, ép hátráltató tényezőként fog hatni.

Kis Tahi Mária

2019. 07. 04.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Message *
Name*
Email *