Sajnálom, ha megbántottalak

Sajnálom, ha megbántottalak

Teszt akcióba kezdtem, magam miatt.

Előre jelzem, hogy a teszt sikeres volt, és tovább gondolásra, belső munkákhoz erősen javaslom. 😉

Azért, hogy a szív és a lélek nyugodt lehessen. 

Sokáig úgy éreztem fontos, hogy megértsenek, mit miért tettem, mondtam. De mára ez már egyáltalán nem fontos.

Nincs miért magyarázkodnom.

Ami történt, az megtörtént és pontosan úgy jó ahogy van.

Na de visszatérve az alapokhoz…

Évek óta voltak olyan érzéseim, hogy kirekesztett meg, hogy bűnös vagyok, és szégyenem van.

Kerestem a tükör előtt, mélyen a szemeimbe nézve, a szívemben a foltot, a hibát, és nem találtam. Persze önmagára lát rá az ember legkevésbé, – főleg hitelesen.

Ezért arra kezdtem figyelni, hogy mi az, amit még nem, vagy nagyon ritkán tettem meg az életem során, és ezek közül melyik lenne az a lépés, amelyiket ha meglépném, ellenállásba ütköznék önmagammal, vagyishogy, húznám a számat miatta, nehezen, „jajj csak azt ne” módon reagálnék.

Amikor megtaláltam ezt a pontot, egyszerűen érzelmeket kizárva, tudatosan elkezdtem lépéseket tenni a dolog felé, és megbocsátási, lezárási, elengedési, „sajnálom, ha megbántottalak valamivel” akcióba kezdtem.

Azokat a kapcsolataimat kerestem fel, akikkel valamilyen oknál fogva konfliktussal vagy „lelépett mint qva a sezlonyról” módon zárult(?) a dolog. Volt, akit személyesen, volt, akitől írásban személyes találkozót kértem, és volt akit telefonon kerestem meg.

Az eredmény fergeteges!

A párommal az idáig kifejezetten hektikus és végletekig menő kapcsolatunk rendeződött. Szél csend van, – a hurrikán és a forgószél nem vendégeskedik tovább nálunk, kitombolták magukat a 3 év alatt, ezért tovább álltak. Csend, nyugalom, szeretet és bőség költözött a helyükre.

Hatalmas témakör oldódott ki a szélviharok által – a férfiakkal kapcsolatban bennem – a bizalmatlanság. Kialakult a bizalom.

Aki ismer, (már ha ismer?!) tudja, hogy a szüleimmel voltak lezáratlan dolgaink. Ezek a dolgok is kisimultak, fel és kioldódtak. (Talán nagyanyám halála is hozzá segített.)

Édesapámtól megkaptam maradéktalanul a gyökereimet – korábban a felmenőink fényképeit, kézzel írott leveleit adta át nekem, most a 80. születésnapján a szülőfalujáról összegyűjtött levéltári adatokat, információkat, a honnan jöttünk, származunk családfát kaptam ajándékul. Leírhatatlan érzés ez! Gyönyörű!

Édesanyámmal sokat beszélgettünk a gyermekkoromról, a nagyszüleimről, a rokonságról, rokoni kapcsolatokról. Mélységbe menő beszélgetések voltak ezek – feltárult a múlt. Kimondta a dolgokat, mikről nem beszélt évtizedek óta, vagy ha beszélt is, akkor keveseknek, zárt körben.

Az is kiderült a beszélgetések alatt, amit hármasban folytattunk (Apa+Anya+én), hogy apai ágról hozzuk a „csúnyán beszél” dolgot. (Hajrá, egy újabb cucc került a felszínre, lesz min tovább dolgozni. Már azt is értem miért nem tudtam érdemben változtatni rajta, máshol kerestem a probléma gyökerét eddig.)

A következő tágabb körbe tartoznak a barátok, – azok, akiket kifejezetten közelállónak éreztem korábban magamhoz.

Ők érdekes reakciókat adtak a jelentkezésemre.

Volt, aki azt mondta:

– Nincs miért aggódnod. Ami történt megtörtént, azt közös sorsunkként fogom fel. Nekem erre volt dolgom, neked meg arra. Ez ennyi.

Volt, aki meglepődött, hogy megkerestem, ugyanakkor nyitott maradt a dologban, – működtetve a szívét. Egy másik azt mondta, mindegy mit írtál, a lényeg, hogy jelentkeztél és persze folytatta egy de … dologgal, amire nem is reagáltam.

Olyan is akadt, aki a “sajnálom ha megbántottalak a kommunikációmmal” azt válaszolta, hogy: – Igen, úgy tűnik neked egész életedre ez egy nagy feladat, a kommunikáció, és én is sajnálom, hogy megbántottalak. Csak azt nem mondta ki, hogy szerinte ő mivel bánthatott meg engem.

Olyan is akadt, aki remegő hangon kifejtette, miért NEM működött kettőnk közt, a barátság, elmondta, hogy köztünk mindig is fal volt, na meghogy miért nem volt mellettem felszabadult és a felelősséget áthárította.

Voltak, akik azonnal mentegetőzésbe kezdtek, ahogy megláttak: „nem járok mostanában sehova” mondatokkal.

Olyan is volt, aki úgy hárította a félelmeiből fakadó dolgokat, hogy mielőtt azt mondhattam volna neki, hogy szia, már újjongva agyon dícsért, hogy hű de f@sza, meg de király, meg micsoda nagyszerű dolgot csináltál, stb.

Mindegyikük reakciójára, tudatosan, előre megfontolt szándékkal, – semlegességgel reagáltam, mint pl. aha, értem, jaja, persze, na igen.

Tudtam, ha bármi ennél többet mondanék bármelyiküknek is, akkor azzal nem a szálak elvarrását, elengedését erősíteném, hanem a tovább burjánzását.

Van olyan is, akit még nem kerestem meg. De felfogok keresni, így vagy úgy. Most már nem nyugszom, végig járom a megkezdett utat.

Ha a baráti köröm volt az ára annak, hogy a szüleimmel rendeződjenek a dolgaink, – hogy édesapám születésnapját meghitten, boldogan ünnepelhettük, hogy megkaptam a gyökereimet maradéktalanul, hogy a családomban helyre álljon a béke, a szeretet és a nyugalom, hogy egységként, egymással karöltve a szó legszorosabb értelmébe véve CSALÁDDÁ VÁLJUNK…. erre nincsenek tovább szavaim – megérte!

Hálás vagyok, hogy így történt!

Világ életemben arra vágytam, hogy a gyökéreresztettséget megélhessem, hogy elmondhassam a szívemből, hogy van OTTHONOM és van CSALÁDOM, hogy úgy ölelhessem az édesanyám és az édesapám, ahogy most ölelhetem.

Azoknak, akiket valaha megbántottam valamivel, üzenem:

Előfordulhat, hogy nem tudok arról, hogy megbántottalak. Ha van hozzá erőd és kedved, akkor lépj felém egyet kérlek, és üljünk le, beszéljük meg a dolgot, ne cipeljen senki sem felesleges batyut tovább.

Azoknak pedig akik a kirekesztéssel, haraggal, meg nem értettséggel, el nem fogadással éltek az irányomba és már megkerestem őket, üzenem:

Mindegy milyen választ adtál nekem, válaszoltál e egyáltalán!  

Azzal, hogy megtettem a lépést feléd, az érzések örvénye, hogy kirekesztett, elfogadhatatlan, hogy bűnös vagyok, hogy szégyelnem kell magam – szertefoszlott, mint a köd az őszi reggeli táj felett.

Már nem haragszom rád, helyre állt a lelki békém, – magamtól!

A felelősség rád eső részét meghagyom neked!

Kísérjen Áldás az utadon!

Kis Tahi Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Message *
Name*
Email *