A könyv írja magát – Előszó

A könyv írja magát – Előszó

Hosszú évek óta foglalkoztatott a gondolat, hogy könyvet írjak. Na de miről is írhatnék? Nem vagyok doktor, se túl képzett, csak egy ember vagyok a nagyvilágban, aki az önismeret útjára lépett.

Egy porszem a sok közül. Nincs a tarsolyomban semmi olyan, ami máséban ne lenne. Ilyenkor mindig elhessegettem a gondolatot, az érzést azzal, hogy sok iromány jelent már meg, – „nagy spirituális tanítóktól”, és mindenki annyira tudja, mit is kell tenni, hogy kell jónak lenni, felemelkedni, és szívből szeretni.

Hogy is tehetnék valamit a világhoz, az élethez, valóban áttudok-e adni bármit is, akár csak egyetlen embernek, hogy szabadabb életet élhessen?!

– Szóval miről írjak? – ismétlődik a gondolat, a benső párbeszédemben. – Á! Semmiről. Hagyjuk. Több tucat könyv íródik nap, mint nap és sorra dobálják vissza a kiadók. Különben is, mi az bennem, ami írásra ösztönöz? (Hát persze, hogy a Merkúri energia, és ami pedig most a háttérből súg, nem más mint a Plútó. Juppi! Akkor írok.) Írnom kell, mert szeretek írni, és megnyugtat. Kiírom magamból a dolgokat, az érzéseket, a gondolatokat. Lehet tévútra visznek olykor, – általuk a tapaszztalás örök kincse vándorol a tarisznyámba.

Többször futottam már neki, az írásnak, de még egyszer sem sikerült végig írnom a könyvet. Valahol az elején mindig megálltam, úgy éreztem értéktelen sorok csak, magánhangzók és mássalhangzók egymásutánjai.

Talán azért, volt ez így, mert nem bíztam saját magamban.

Újra és újra belekezdtem, – mint most is.

Pár éve volt egy blogom, ahol közzé tettem az írásaimat, a majdnem mindennapokról szóló mindenséget. Sok visszajelzést kaptam akkoriban, hogy ötletet és erőt sikerült meríteni az írásaimból. Kérték az olvasók a folytatást. Még sem folytattam akkor.

Tudom, lesz pár ember, aki megdöbben, összecsapva a kezeit, és nem érti, mi van ezzel a nővel?! Miket ír itt összevissza?! A születési képletem egyik domináns szereplője a Plútó, a végletek nagy transzformátora. Aki ott csücsül az életszínpadán a homályos, megvilágítatlan súgólyukban, és amikor egy jelenet zajlik, csak súg. Súg valamit, ami aztán valahogy megnyilvánult a jelenetben, a színpadon. Hát ezért a sok szélsőség, az érthetetlenség, az összevisszaságnak tűnő végletesség.

És biztosan lesznek olyanok is,  akik majd azt mondják magukban a sorokat olvasva, hogy AHA pont ez az, amiben én is voltam, vagyok. De jó olvasni, tudni, hogy más is átélte már ezt, járt már ilyen vagy hasonló úton!

Ott van például az intim szféra!

Hány és hány nő, és férfi álmába szövődik bele az erotika?! – élnek át orgazmust az éjszaka, a takaró és a sötétség leple alatt, – és ezeket azonnal elhessegetik maguktól, ahogy felébrednek, mondván ezt nem szabad, ez erkölcstelen, és különben is fújjj!

Pedig ez egy nagyon lényeges, és fontos folyamat, hiszen az álom sokszor valóságosabb, mint a fizikai síkon zajló élet.

Az álomország, óriási segítséget tud nyújtani az önmagunkban vezető hosszú úton. Sok esetben az öngyógyítás folyamata is álomban érkezik először felénk. Álmaink nem csak erotikusak, gyógyító jellegűek lehetnek, hanem akár jósló álmok, vagy beavató, tanító álmok. És még sorolhatnám az álmok színes kavalkádját!

Az álom nem más, mint énünk egyik legvalósabb tükre, az önismeretünk forrása.

Ép ezért nagyon fontos mérföldkő az úton járók számára.

Carl Gustav Jung szerint: Az álom a tudattalan aktuális helyzetének spontán önábrázolása, szimbolikus kifejezési formában.

A másik nagy témakör, – amolyan megosztó, polaritásból táplálkozó, kérdőjeleket és bonyodalmakat, na meg a megmagyarázhatatlan érzelmeket magával hozó, a Szerelem.  Igen fontos tényezője a boldogságnak, a mindennapi életünknek.

A Tabula Smaragdina sem írja ezt másként, – mint fent úgy lent, mint kint úgy bent.

Szeretném úgy megírni ezt a könyvet, hogy az életem jelentősebb eseményeinek részletét a lehető legjobban körül írva,  olvasmányossá téve, mankóként adjam át az olvasóknak. Egy világító toronynak szánom, az élet viharos tengerén.

Meglehet, egyszer majd kiadásra kerül, papírlapos verzióban is.

És az is elgondolkodtat, milyen jó érzés volt számomra a nagymama naftalin szagú fiókjában kotorászva, találni egyetlen egy írást is a családom bármely tagjától! Erőt, és kitartást adott az elkövetekezendőkhöz. Olyan érzés volt, mint mikor az írás által az Ősöm ott állt volna mögöttem. Éreztem a jelenlétét nem egyszer. Ilyen nagyanyám sodrófája is. Ahányszor előveszem a gyúródeszkát és a sodrófát, már hallom is magamban ahogy mondja: – Hát nem megmondtam, hogy tegyél kötényt magad elé? Ejsze, hát lóg a hajad, maj’ belepotyog az ételbe. Na úgy! Pont úgy, csak pofozzad azt a tésztát, akkor jó ha már nem ragad a kezedhez.

Ha csak a gyerekeimnek, s azok gyerekeinek tudok súgni, segíteni már megérte üzenetet hagyni a jövőnek!

 

 

A készülő, íródó könyvemet, papiros, hagyományos formában szeretném kiadni. Hogy a háttere megteremtődjön, arra gondoltam, hogy

a.) kiadót, támogatót keresek, aki vállalja a tördelés, a könyvkiadás anyagi jellegű hátterét;

b.) a teljes könyv első körben fizetős formában, online lesz elérhető, és a befolyt összegből finanszírozom meg a kiadás költségeit;

c.) a és b verziót kombinálva hívom életre a könyvet.

Keresek támogatót, támogatókat!

 

Feliratkozni a folytatásra az űrlap segítségével tudsz. Írd be kérlek a tárgymezőbe KÖNYV.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Message *
Name*
Email *