A könyv írja magát – Születés a fizikai síkon túl

A könyv írja magát – Születés a fizikai síkon túl

Ahogy születsz úgy élsz.

A saját bőrömön tapasztaltam meg először a fenti mondatot, és mikor e könyvet írom már tudom, hogy számtalan tulajdonság viselkedés gyökere, az előzőéletekre, a köztes létben töltött időre, a magzati korra, nyúlik vissza. És még sorolhatnám, a generációs mintákat a gyermekkor megéléseit. Most azonban, a születés témakörénél maradok, erről írok. A további fejezetekben a többi témáról is szó lesz, hiszen mindegyik az életem részévé vált, az utam során.

Bárhogyan is fogan meg egy gyermek, a lényeg, hogy megszületik. A születéséig azonban, a magzat mindent lát, hall, érez és tud. Olyan, mintha nem csak a magzatvízben, hanem anyja érzéseiben fürödne. Előtte nem lehet titkolózni, mert még a szűk környezet gondolatait is érzi, főleg azokat, amik ő rá vonatkoznak. Az anya is, a baba is erősen befolyásolják egymást. Az is fontos, amennyire tudatosan avatja be a csöppséget a kismama a leendő közös életükbe, hiszen a magzat teljesen egynek gondolja és érzi magát vele. Az a nő, aki fittyet hány a várandósságára, éli tovább a megszokott életét, anélkül, hogy a gondolatai többször a baba körül forognának, az kirekeszti a saját gyermekét az életéből. És azok a babák, akikkel így viselkedett terhesség alatt az anya, azok kirekesztettnek érzik magukat, és frusztráltak lesznek felnőtt korukban. Meggyőződésem, hogy minden születési „problémának” lelki értelmezése van, mint ahogy minden egészségi problémának, de még a baleseteknek is. Az ahogyan a baba kibújik, ahogyan kiér, meghatározza az egész életét. Az élet minden egyes nehezebb percében pontosan úgy fog viselkedni, ahogyan élete első akadályát megoldotta. Vagyis az, “Ahogy születsz – úgy élsz!”  ez egy  gyökérélmény, ami a legmélyebb sejtszinteken rögzül, – ahogy kioldod, egy idő után visszatér mint a bumeráng. Nem azért mert nem végeztél alapos munkát önmagadon, hanem azért tér vissza minduntalan, mert a sejtekbe van íródva a program. Baromira sokszor mentem már vissza a gyökérélmény programomhoz tisztítani, újra írni és tudom, hogy ez a bumeráng megtalál még. Ha másért nem akkor azért, hogy olyan legyen számomra mint egy emlékeztető. Emlékszel? Innen indultál, ezt érted el. Ügye nem felejtetted el?

Kiemelten fontosnak tartom a születési és magzatkori traumák oldását.Tizenévvel ezelőtt fogalmam sem volt arról, hogy létezik izzasztókunyhó, és, hogy a kunyhóban jó eséllyel kioldódhatnak a dolgok. Napjainkban így emlékszem erre a kunyhóra:

Az első izzasztókunyhómra készülődök. Az erőhelyemre megyek és imádkozok, kérem, legyen energiám végig csinálni a kunyhót, s menni tovább az utamon. A szertartás komoly volt. Először a Szent Tüzet gyújtottuk meg, majd Dohány Szertartás volt. Ez utóbbi szertartástól megváltozott az erdő színe, a fény-árnyék hatások sokkalta erőteljesebbek voltak. Féltem a kunyhótól. Igazából azt sem tudtam mi vár rám, hisz még sosem ültem izzasztókunyhóban … A kunyhó 4 körös volt. Ez azt jelentette, hogy minden körben 7 izzó, vörösen lüktető követ adott be a Tűzember. Értelem szerűen, az utolsó körben már 28 vörösen izzó kő volt a kunyhó közepén. A kövekre zsálya, kakukkfű, citromfű keveréket szórtak és locsolták azokat Forrásvízzel. Így keletkezett a fűszeres illatú gőz.

Az első körben úgy éreztem, hogy nem vagyok normális, amiért itt ülök, nem is értettem, mi a csodának jöttem ide. Egyértelműen, ki akartam menni a kunyhóból és elfelejteni az egész hülye gondolatot, ami ide hozott. Morogtam csak tovább magamban: hisz még a szaunát sem bírom sokáig, mi a csudát keresek ide bent???!!! Nem vagyok normális! Szemeim a sötétben vadul keresték a menekülési útvonalat, mindhiába.

A második körben, szurkált a bőröm, hányingerem volt és nagyon kikívánkoztam. Zsibbadtak a végtagjaim, az arcom, a fejem búbja, s a végére már a nyelvem is. A kunyhó vezetője azt tanácsolta még kunzhóba indulás előtt, hogy ha úgy érzed, nem bírod tovább, maradj még egy körre. Szót fogadtam.

A harmadik kör lett a halálom, és egyben az újjászületésem is.

Begörcsöltek az izmaim. Úgy éreztem mindenem merev görcs.  Beszélni sem tudtam. A hányingerem erősödött, és úgy éreztem hasmenés kerülget. Csoda is lett volna mindkettő, hiszen napok óta keményen böjtöltem.  Volt egy pillanat a kunyhóban, amikor úgy éreztem most!, na most meghalok. Egy ideig tiltakozás volt bennem, hogy nem akarom a halált, aztán már nem bírtam tovább. Elengedtem. Hagytam, történjen meg, aminek meg kell történnie. Ezt a fázist követte a testelhagyásos élmény, – de leginkább, egyszerre voltam két dimenzióban. Az elengedés pillanatában átrepültem egy másikvilágba, vissza a születésem történéseihez. Éreztem, ahogy elernyednek a végbél izmaim is, bélsarat ürítek, és a hányingerem öklendezésig fajul, mindezt az anyaméhben. Ugyanis itt találtam magam, az elengedés, a halál pillanatában. Ugyanakkor fizikai síkon, szülési fájdalmaim voltak és azt is éreztem egyben, hogy születési fájdalmaim vannak. Mint aki szül és születik egyszerre. Az anya és a gyermek születési fájdalma keveredett bennem. Háromszoros anya lévén pontosan tudtam, tudom melyik érzés milyen, hogy mi a különbség a kettő közt. És nem akartam újra a születési fájdalmakat, a szenvedést. Elkezdtem kaparni a két ujjam körmével kunyhó falát, – ennyit sikerült mozgásra bírnom a lebénult testemből –  hátha kitudok észrevétlenül kúszni a sötétben, de nem jártam sikerrel.  Két világban jártam egyszerre, és azt sem tudtam mi történik velem, bennem. És ezek a nem tudom történések egyre erősebbek voltak. Hol vagyok leginkább? Ki vagyok leginkább? Hogy tudom megoldani a dolgot? Van e elég erőm hozzá? – kérdések száguldoztak bennem, mint egy nagyfeszültségű kábelben az elektronok és a protonok. Végre felcsapódott az izzasztókunyhó ajtaja, és hozzám ért a friss levegő. Éreztem, ott kint a megváltás. De mozdulni se bírtam az erős görcsöktől. Fogalmam sem volt, hallják-e a többiek, de én már üvöltöttem: – Ki kell mennem! Nyelvem és a szám mozdulatlan volt. Legjobb estben is csak nyögdécselés hagyta el a torkom. Úgy éreztem nem veszi észre senki, hogy milyen állapotban vagyok, hogy a halál torkában táncolok. Mindenem sajgott, belülről égett, és soha sem akart véget érni az Imakör. Ugyanis, amíg a vizes edény körbe nem ért a kunyhózók között, míg mindenki el nem mondta imáját, kérését, nem lehetett elhagyni a kunyhót. Mindenem béna és mozdulatlan volt. Moccanni se bírtam. Az imák véget nem érő végtelenségig tartottak. Közel álltam az eszméletvesztéshez, mikor valaki tolni kezdett kifelé a kunyhóból és megint valaki a kunyhó ajtajában megfogta a lábam és kihúzott. (Mily csodás párhuzam, a fizikai síkon történtek és ez élmény közt.)

Végre!

A friss levegő nagyon jól esett a testemnek. De ennél valami sokkalta komolyabb játszódott le bennem. A kunyhó ajtóban az oltár mellett feküdtem az erdei talajon. Láttam, hallottam a Tűz pattogását és táncát. Hallottam ahogy a kunyhó vezetője bekéri a következő körhöz a köveket. Vagyis az élet nem állt meg az érkezésemmel. Érzékeltem a külvilágot. Érzékeltem, hogy hol vagyok, de a lelkem másutt járt. A testem tette, amit tennie kellett, mint egy gép. A szülőszobában voltam, ahol édesanyám szült engem. Minden részletet átéltem újra, nagyon nagy pontossággal. Az orvosok tanakodtak a fejem felett, hátat fordítva édesanyámnak, kinek arcát, csak egy pillanatra láttam meg. Nagyon szomorú volt és kétségbe esett. És én csak azt üvöltöttem:

ANYÁM!!! Anyukám!!! Sajnálom! Anyut akarom!

Sokáig zokogtam, egy feneketlen kút mélyéről, az erdő szélén, arcommal a föld felé fordulva, az avar illatát közvetlenül az orromban érezve. Sáros voltam, ahogy az izzadság és a könnyeim keveredtek a földdel. Tűzember és Vízasszony ölelt magához és mondták, hogy szeretnek és örülnek, hogy köztük vagyok. Olyan jól esett az érintésük, az ölelésük! Már csak ezért az ölelésért, ezért a hármasegységért érdemes volt bemenni a kunyhóba, hiszen ez nem volt meg ott akkor, amikor születtem. Nem is sejtettem eddig, hogy ez milyen fontos a megszületett gyermeknek! Idővel véget ért a kunyhózás negyedik köre is, kijöttek a többiek is én pedig átmentem az erdőszélére s lefeküdtem egy matracra. Mindenki elfoglalta a saját fekvőhelyét és hagyta, hogy a folyamat tovább dolgozzon benne. Ahogy feküdtem az erdőszélen a matracon, tovább láttam a szülőszobát. Láttam a futkározó orvosokat, édesanyám kisírt szemeit. Míg zajlottak belső folyamataim, lassan, fokozatosan kiengedtek izmaim. Eleinte csak a nyelvem oldódott fel, aztán a többi izom is idővel. Akkor ott, megfogadtam, hogy soha többet nem ülök izzasztókunyhóba. Ennek most, – mikor a könyvet írom – több, mint tízéve. Azóta is kunyhózok, és ma már izzassztókunyhó vezető vagyok.

Ezt követően, a születésemet más szertartások, technikák segítségével újra és újra megéltem, átéltem. Minden egyes szertartás, technikában a születés élményem más volt, és más aspektusból világított rá a témakörre. A születéssel kapcsolatos tapasztalásom kifejezetten elmélyült ennek következtében. Például, egy délamerikai ős indián szertartás keretén belül, megváltozott tudatállapotban két lábamra felállva segítség nélkül! léptem ki a tipi ajtaján. Esetemben ez nagy szó, hiszen normál tudatállapotban is akad amikor segítségre van szükségem ahhoz, hogy talpon maradjak, ne billenjek ki az egyensúlyomból. Azóta, hogy kiléptem a tipi ajtaján, magamtól, egyedül, a saját döntésem alapján, –  sok minden átíródott, kioldódott az életemben.

 

 

Az előző fejezetet itt olvashatod:

http://amrita-lelekfeszek.hu/blog-post/a-konyv-irja-magat-szuletes/

 

A készülő, íródó könyvemet, papiros, hagyományos formában szeretném kiadni. Hogy a háttere megteremtődjön, arra gondoltam, hogy

a.) kiadót, támogatót keresek, aki vállalja a tördelés, a könyvkiadás anyagi jellegű hátterét;

b.) a teljes könyv első körben fizetős formában, online lesz elérhető, és a befolyt összegből finanszírozom meg a kiadás költségeit;

c.) a és b verziót kombinálva hívom életre a könyvet.

Keresek támogatót, támogatókat!

 

Feliratkozni a folytatásra az űrlap segítségével tudsz. Írd be kérlek a tárgymezőbe KÖNYV.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Message *
Name*
Email *