A könyv írja magát – Születés

A könyv írja magát – Születés

Fiatal házasok voltak a szüleim, édesapám fűtésszerelő szakmában, édesanyám a vendéglátóban dolgozott. Esküvőjük után, ahogy az lenni szokott, szerettek volna gyermeket. De anyám nehezen fogant meg. Ha megfogant, akkor hamar el is vetélt. Az orovosok akkoriban azt mondták, hogy a hormonháztartása nem volt megfelelő. Fel is írt a nőgyógyász hormon tartalmú (fogamzásgátlót) tablettát anyámnak, hogy gatyába rázza vele a rendszert. Akkor ilyen formán gondolkodtak az orvosok. Anyám, három hónapig szedte a pirulákat, és ahogy abba hagyta, megfogantam. Elmondása szerint semmi különös nem volt a kismamasága alatt, semmi olyan nem történt ami érzelmileg befolyásolta volna.

A születésem, a megérkezésem, nem nevezhető szokványosnak. Anyám elmondása szerint így történt a nagy eset: a nyolcadik hónapban jártunk anyámmal, mikor egy orvosi rutin vizsgálatra igyekezetünk a nőgyógyászatra.

Az orvos a vizsgálóban felkiáltott: – Úr Isten! Maga azonnal szülni fog!

És ezzel a lendülettel bekerültünk a szülőszobára. Anyunak nem voltak méhösszehúzódásai, se toló fájásai, a burkot az orvos repesztette meg, mivel anyám teljesen ki volt tágulva. Anyám nem tolt, mert nem is tudta mikor kéne, vagy milyen is az, hogy tolni – egyedül küzdöttem magam a szülőcsatorna irányába, farral. Fogós eljárással húztak ki a szülőcsatornából, minek következtében mind két térdem ízületben eltört. De a probléma ennél összetettebb volt. Másnapra mondták meg édesanyámnak, hogy a lánya dongalábbal született. Anyám összeomlott, és apám is. Nem olyannak érkeztem, mint amilyennek vártak. Öröm könnyek helyett a szomorúság könnyeit hoztam el nekik. Az orvosok haza se adtak a kórházból, édesanyám mellén, egy percet se, az ölében igen kevés időt töltöttem. Három hónapos koromban volt az első korrekciós operációm.

A születésemre ilyen formán, amint anyám mesélte nem emlékszem, azonban volt tizenéve egy megélésem. Az első alkalommal amikor – egy önismereti utat elősegítő táborban jártam, – beültem az izzasztókunyhóba. Látomásként kaptam meg a születésem minden pillanatát, részletét, érzetét, oldását. Elmeséltem anyámnak a megélésem és ő megdöbbenve erősítette meg a megélésem: – Te honnan tudod, hogy szemüveges volt az orvos? – kérdezte. – Hisz az előbb mondtam anyu! Láttam, újra éltem a születésem, a világra érkezésem. – válaszoltam.  – Igen, valóban szemüveges volt és tényleg nem mutattak meg nekem téged amikor kibújtál. Azonnal elvittek tőlem, nem akarták, hogy sokkot kapjak. – hajtotta le őszülő fejét, miközben beszélt. – De te mégis kiakadtál?! – fürkésztem arcát.  – Igen, másnap amikor megmondták mi van veled.

Nehezen emlékszem vissza a gyermekkorra, főleg a csecsemő korszakra. Pár kép maradt csak meg bennem. Például élesen emlékszem arra, ahogy a kórházi rácsos kiságyat rázom és üvöltök amiért elmennek a szüleim és otthagynak a fehér köpenyeseknek, akik sok szenvedést okoznak. Édesanyám lehajtott  fejjel megy ki a szobából édesapám, a férfi, akire istenként néztem, mindig megszökik. Ma már tudom, nem tudott búcsúzkodni. Sajnált ott hagyni a kórházban. Hiába minden. Rázom a rácsot, üvöltök, és nem jön senki. Pedig nagyon erősen bűvölöm az ajtót, de a folyosó csendélet mit sem változik. Lépéseket hallok, újra bömbölni kezdek, most már biztosan meghallja valaki. Végre visszajöttek a szüleim, meggondolták magukat és hazavisznek, lekerül a lábamról ez a borzadály. – gondolom magamban és megpróbálok felállni a kiságyba, de a lábaimat súlyos nehezék húzza le. Haragszom erre a valamire, a gipszre, mert nem enged. Korlátoz. Tapad a matrachoz, a lepedőhöz, és nehéz megállni vele. Szorít, feszít, fáj, baromira fáj!!! Hallja ezt egyáltalán valaki?! Még ez is! Felhúzom magam a rácsokba kapaszkodva, végre billegek a gipszeken. Mindkét lábamat combig érő gipsz fedi. Iszonyatos fájdalom nyilal belém, ahogy lábra állok. Már nem is tudom miért sírok inkább?!

Legyen már vége ennek!

Bejön egy fehér köpenyes, az ő mozgolódását hallottam a folyosóról, nem a szüleimét. Oda lép az ágyamhoz felemel és lefektet. Egy világ omlik össze bennem! Ez már mindennek a teteje! Itt hagytak, a szüleim! Nem tudok szabadon lábra állni! Ha felállok a fájdalom elviselhetetlenné válik! És erre jön a fehér köpeny és az egész eddigi munkámat, amivel felküzdöttem magam, hogy felállhassak, egy mozdulattal megsemmisíti??!!!

Üvöltök!

De most már mindenért egyszerre!

A fehér köpeny megigazítja alattam a lepedőket, a büdös szagú csúszós gumilepedőt is, amit a gipsz összehúzott, és a számba nyomja azt a cumit, amit az előbb kaptam a szüleimtől.

Vadul szívom a gumit, és rágni kezdem. Közben könnyeim áztatják arcom. De a cumi megnyugtat valamelyest. Lassan szipogni kezdek. A cumi rágásával hamar felhagyok, eszembe jut, hogy az előző cumimat kidobták, mert lyukas lett és nagyon szerettem azt a cumit. Nem akarom, hogy ezt a cumit is kidobják! Ez az új cumi sokkal szebb a réginél, megfogadom: erre vigyázok. Kiveszem a számból a cumit és nézegetni kezdem. Cica feje van. Tetszik nagyon és mosolygok neki. Elbűvöl a műanyag cicafej, még a könnyeimről, a bánatomról, a fájdalmamról is elfelejtkezek. Forgatom az ujjaim közt a kezeimben, játszok. Nem csak a cumit látom, hanem azt is ahogy a kezeim, az ujjaim érdekes fénycsóvákat húznak maguk után. Táncot járnak a szivárvány minden színében. Csodálatos fények és színek. Végleg megnyugszom, el is felejtem, hol vagyok. A sírás, a harag, a csalódottság, végül az önfeledt csodálkozás, gyönyörködés a kezeimben, az újdonsült cumimban meghozza gyümölcsét. Elfáradtam, és az álomország nem is várat tovább magára.

 

Az előző fejezetet itt olvashatod:

http://amrita-lelekfeszek.hu/blog-post/a-konyv-irja-magat-eloszo/

 

A készülő, íródó könyvemet, papiros, hagyományos formában szeretném kiadni. Hogy a háttere megteremtődjön, arra gondoltam, hogy

a.) kiadót, támogatót keresek, aki vállalja a tördelés, a könyvkiadás anyagi jellegű hátterét;

b.) a teljes könyv első körben fizetős formában, online lesz elérhető, és a befolyt összegből finanszírozom meg a kiadás költségeit;

c.) a és b verziót kombinálva hívom életre a könyvet.

Keresek támogatót, támogatókat!

 

Feliratkozni a folytatásra az űrlap segítségével tudsz. Írd be kérlek a tárgymezőbe KÖNYV.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Message *
Name*
Email *