Családfelállítás

Családfelállítás

családfelállítás (Familienaufstellung) Bert Hellinger nevéhez fűződő terápia. A Familienaufstellung szó szerinti fordítása. A terápia Magyarországon 2000 óta családleképezés, családfelállítás, családállítás neveken vált ismertté.

Általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozás is lehetséges. A csoportos formánál az egyén két-három mondatban elmondja témáját, majd a vezető vagy az egyén a csoportból a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. Helyüket a térben a vezető jelöli ki, vagy megkéri az egyént, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a „sérült pont”, a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezután következik a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldása, és a tudatos szeretet kialakítása: az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel „visszaadja” annak, akihez az tartozik, gondolkodásmódja ítéletmentessé válik és „elkezdheti” a saját életét.

Az egyéni foglalkozásnál a vezető és az egyén együtt idézik fel a mezőt és keresik meg a „sérült pontot”. 

Így ír a módszerről a Wikipédia.

 

Tudod Te is, hogy a családunk, az anyánk, az apánk, a születésünk, a gyermekkorunk erősen hat az életünkre, ám nagyon keveset tudunk arról, hogy miként. A családot közös lélek mozgatja, amely igen távoli családtagok sorsa közt is szoros kapcsolatot teremthet. Sok terhünket saját életünkben szedtük magunkra, ám egy másik részét a család vagy egyes tagjai iránti hűségből hordozzuk, anélkül, hogy sejtenénk.

A családfelállítással fényt lehet deríteni a családon belüli, akár generációkon is átívelő működési mechanizmusokra, melyek adott esetben döntő módon határozhatják meg egy ember életét. Történhet mindez anélkül, hogy  tudnál arról, hogy az a gátló/korlátozó/fagyott/csikicsukis/zúzós hatás, amit egyébként tisztán érzékelsz a hétköznapjaidban, honnét is származik.  A rejtett működési mechanizmus a családrendszerben korábban élt emberek sorsa – hat rád  a jelenben, a család mostani  tagjaira. Első nekifutásra ez igazságtalannak tűnik, hogy egy valamikor élt ősömmel kapcsolatos rossz dolog az én életemet akadályozhatja, vagy teheti tönkre, ebben az életemben.
Családrendszer szinten azonban nem történik más, mint kiegyenlítődés, ami nem más mint a  családrendszer öngyógyító mechanizmusának aktiválódása.

 

Akár tünetekre, fizikai fájdalomra is lehet családfelállítást kérni, íme egy korábbi tapasztalásról írt cikk:

Fizikai fájdalom – családfelálltás címmel (katt a cikk címére az olvasáshoz).

 

 

Mindenképp érdemes megpróbálni annak a családfelállítás módszerét, aki:
· ismétlődő önsorsrontáson kapja magát,
· akit krónikus betegség kínoz,
· akit sok éve, évtizede kísér valamilyen változatlan rossz érzés,
· aki bizonyos dolgokról világosan látja, miért csinálja „rosszul”, ám ettől nem változik semmi,
· aki valamely rossz kimenetelű, kellemetlen helyzet többszöri ismétlődését tapasztalja,
· akinek sokadik párkapcsolata végződik ugyanúgy,
· akit megrendít egyes családi konfliktusok ereje,
· aki családjában hasonló sorsok ismétlődését fedezi fel.

 

Vállalok egyéni családfelállítást is, – időpont egyeztetés alapján, a lenti űrlap (tekerj az oldal aljára) segítségével tudsz jelentkezni, ill. telefonon.

A Családfelállítás 2018 – ban érvényes árai:

Aki a családját, a tünetét szeretné felállítani akár egyéni, akár csoportos foglalkozás keretén belül, annak 12 000 ft.

Aki segíteni szeretne az állításban, annak 3 000 ft.

Hogy miért éri meg eljönni segítőnek?
Azért mert minden állításban, minden “szerepjáték” megérint a TE lelkedben is valamit, és általa nálad is oldódnak a dolgok. Ráadásul, ha eddig bizonytalankodtál családfelállítás terén, kaphatsz egy nagyobb rálátást a dologra, saját bőrödön megtapasztalhatod, mindazt amiről eddig csak olvastál, vagy hallottál.

A következő “hagyományos” csoportos családfelállítás időpontjai Bonyhádon, a Forrás KözPontban:

November 11. szombat 9,00 órától,

December 15. szombat 9,00 órától – Évzáró, nem hagyományos, 2018 év felállításáról szól, 12 fő jelentkezése szükséges, ára: 4000 ft/fő.

 

Bolygók üzenete – családfelállítás (az egyén asztrológiai születési képlete alapján):

Október 27. szombat 9,00 órától,

December 2. szombat 9,00 órától.

 

 

Családfelállításhoz kapcsolódó további szolgáltatások:

Születés Nap – születési traumák oldása, születés gyakorlat (katt a szövegre a bővebb információért)

Önismeret – Hét lépés (katt a szövegre a bővebb információért)